Hogyan erősítsd az immunrendszered, milyen stratégiát válasszál?

Elérkezett a szeptember, és ebben a különleges helyzetben, amiben meg kell küzdenünk a Covid-19 járvánnyal, és egy nagyon stresszes időszakot kell megélnünk. Ezért egy kis válogatást gondoltam bemutatni, hogy az immunrendszerünk támogatási stratégiái most sokkal fontosabbak, mint valaha, valamikor.

A gyermekeink, a szemünk fénye unokáink megfelelő óvintézkedések mellett elkezdik végre a tanulást. Nagyon jó, hogy közösségben vannak!

A megoldásunk az, hogy védekezünk és megelőzünk. Sokszor hangsúlyoztuk már a prevenciót. Azért, mert ahogy a testünk is sejtekből áll, ugyanúgy a társadalom is sejtekből áll. Belőlünk, emberekből. És szükség van arra, hogy minél több erős immunsejtje legyen a társadalomnak, a családoknak, a gyerekeknek. Szükség van mindenkire, és mindenki tudatosságára is, hogy a megfelelő gondolkodásmód és felkészültség segítsen minket. Ebből az életből, ebből a létállapotból egy sugárzó, egy pozitív energiára van szükségünk mindenkire. Nem elkeseredésre, hanem összefogásra. Egy meggyőződésen alapuló összefogásra.

Meggyőződésem az, hogy ebben a világban, amelyben a gyermekeink élnek, felnőnek, családot alapítunk, nekünk kell helyrehozni a dolgokat.

Tehát a legfontosabb mindenképpen a megelőzés.

Hogy is történik ez?

 

Mi minden célcsoportnak, ha lehet úgy mondani, de mi családban gondolkodunk, minden családnak, családtagnak, életkornak, fizikai, szellemi munkásnak, bárkinek tudjuk a megfelelő csomagot, pakkot összeállítani. A 21. században már másképp élnek az emberek, mint régen. Nyilván többet mozognak, több zöldséget-gyümölcsöt is fogyasztanak, több halfélét is, annak is most már növekszik a száma, és környezettudatosabbak is vagyunk. Hát éppen itt az ideje, mert elég nagy problémák vannak ezen a területen. Tehát, ha megnézzük, elég nagy a baj.

Már többször hangsúlyoztuk, hogy mennyi adalékanyag, egy évben 54 kiló, egy cementes zsáknyi testidegen anyag jut az ember szervezetébe. A sok gyógyszer fogyasztása, mennyiségileg eszünk, de minőségileg éheznek a sejtek, és ennek megvan a maga következménye. Gyakorlatilag tudattalanul sodródunk bele ebbe az egészségügyi krízisbe. Az életvitelünk öt-tíz év alatt, gyakran már gyermekkortól kezdve kitermeli ezeket a krónikus gyulladásokat, problémákat, betegségeket. Tudjuk nagyon jól, hogy az ételallergiák, az ételintoleranciák, a cukorbetegség, az elhízás, a magas vérnyomás, szív-érrendszeri problémák, hadd ne soroljam mindet, ez bizony elveszi a mindennapos örömünket, és valamilyen szinten nekünk védekeznünk kell.

            Komoly kutatási eredményeink vannak a Flavonoid területén, hogy igenis lehet csökkenteni a halálozási számokat, a tumor, a szív-érrendszeri problémákat nagyon egyszerűen: zöldség-gyümölcsöt kell nyersen fogyasztani.

Na de hogyan?

Hogyan tudom megtenni, mikor ennyit nem tudok hazavinni, tiszta forrásból nem mindig jutok hozzá, és nincs is időm mindig elkészíteni. Gyakorlatilag van megfelelő tudomány, megfelelő tapasztalat, szakértelem, hogy ki tudjuk egészíteni a táplálkozást.

Miért a Flavon? Én is nagyon sokat gondolkodtam, hogy mit kellene, hogy kellene.

600-féle táplálékkiegészítőnk van, hát nézzük meg. Tíz-tizenkét érvünk van. Hát az, hogy természetes, az, hogy magyar, hazai, én nem messziről jött, nem szennyezzük a környezetet. Szinergia: egyik segíti, egyik hatóanyag a másikat, teljesen komplexen, minden mikrotápanyag, nyomelem, vitamin bejut a szervezetünkbe, méghozzá adaptogén hatással, oda és annyi, ami és ahova szükséges. 98% a felszívódása, a tablettának csak 30, a többit kidobjuk. Komoly elismeréseink vannak, nagyon jó árfekvés van, és egy nagyon stabil minőség. Nagyon egyszerű a fogyasztása. Zseléállagban egy kis kanállal másfél kilót tudok a szervezetembe bejuttatni. És örömmel fogyasztjuk, mert nagyon-nagyon finom. Gyakorlatilag ez a kényelmes életünknek az ára, a problémák. Na de hát ebből nem tudunk kitörni, de tudjuk kezelni. Ha csak a stresszt emelem ki, azt is megfelelő módon, Bagdy Emőke írásait tudom ajánlani. De akár biológiailag is bejuttatva azokat a hatóanyagokat, például a Joy-nál a kakaóbabot.

Tudunk segíteni, hogy csökkentsük a bajt és a problémát.

Megérkezett a Ruby, ami egy nagyon piros bogyós gyümölcs.

Hatféle van benne, és nagyon kedvező az ára, 7990, aki nem klubtag, és 6650 a klubtagnak, és ki tudunk alakítani különböző kombinációkat. Az ára 39 900, bármelyik variációt nézzünk.

Az elsőt egy iskolakezdő tasakosnak gondoltam, sportolóknak, gimnazistáknak, kisiskolásoknak. Hozzá tudunk a három Rubyhoz havi 30 tasakot kapcsolni.

A második variáció a négy Rubys, Prémium terméket adunk hozzá, a pluszost. Egy nagyon erős immunerősítésre tudunk gondolni, és támogatni a szervezetet, de úgy is lehet, hogy kevesebb Ruby és két prémium, az is úgy kiadja a 39 900-at, de ha 3 Ruby és két alaptermék, akkor azt is nagyon tudjuk ajánlani. Ennek valami fantázianevet kitalálunk, és ezeket így, szépen becsomagolva, megfelelő leírással tudunk segíteni.

Szeretnénk önöknek segíteni.

Miért?

Mert tudjuk, hogy eljön hamarosan az a nap, amikor tanácsra van szüksége, és nekünk, a munkatársaimnak, vezetőknek megvan a kellő tudásunk, hogy megkapjon minden hasznos tudást, tapasztalatot, tanácsot, és konkrét megoldást személyre szabva, az önmaga és a családja immunrendszerének az erősítésére a legújabb tudományos eredményeken alapuló egészség-tervezési módszereket.

            Természetesen a gyerekeknél, a fiataloknál van a legnagyobb hangsúly most.

A Kids és a Future kombinációjában lehet egymás mellett is adni. Amikor a gyerekek is ezt a helyzetet megélik, a stresszt tudjuk csökkenteni, a jó alvást tudjuk csökkenteni, a mélyalvásukat, az elektroszmogot, a sugárzástól tudjuk őket megvédeni. Tehát a gyerekeknek, a családtagoknak, barátoknak, munkatársaknak, mindenkinek mutassuk meg, hogy tudunk mi egy megoldást, tudunk segíteni, hogy ezt a nehéz hónapokat, éveket, nem tudom, meddig fog tartami, tudjuk kezelni.

A tasakos azért is nagyon jó a gyerekeknek, mert iskolába vihető. Benne vannak a zöldségek, gyümölcsök, élettani olajok, és egy kis uzsonnás tasakban mellé egyrészt sokkal energikusabb lesz, jó lesz a koncentrációs képessége, és vagy sportra, edzésre lehet vinni. Nagyon-nagyon beépül a sejtjeikbe, és ezzel nagyon-nagyon tudunk segíteni neki.

A megrendelésben az ön meghívója vagy a vezetője tud segíteni, vagy a rozsamax.hu oldalon is lehet rendelni, akkor tudom, hogy ki kinek az embere, és tovább tudom adni, és ezért mindenféleképpen nagyon-nagyon javaslom.

Még egy pár mondatot mondanék az immunrendszerről, mert ugye most ez a legnagyobb feladatunk.

            Mi is az immunrendszer?

            Az immunrendszer teljes mértékben nélkülözhetetlen az egészségünk megőrzéséhez és a túléléshez.

Tulajdonképpen az immunrendszerünk tart minket egészségesen, véd meg a kórokozóktól, például a vírusoktól, baktériumoktól, a parazitáktól, a gombáktól. Tehát ha ezt erősítjük, akkor védettebbek vagyunk. Nagyon érdekes, utána is olvastam, hogy az immunrendszerünk folyamatosan figyeli a behatolókat, amik megtámadják a szervezetünket, és egyből riadóztatja azokat a T-sejteket, amik megvédenek, és megölik a rossz támadót, és segítik a B-sejtek, úgynevezett antitestek termelését, tehát azt, hogy a szervezet saját maga gyönyörűen védekezik. Tehát az immunválaszaink azok, amik segítenek nekünk.

Az immunrendszerünk a mi belső védelmi rendszerünk. Gyakorlatilag mi mindannyian, az orvosok, a kutatók, az infektológusok, a hatóságok, az immunológusok, a WHO, a különböző földrészek, országok szakemberei most nagyon-nagyon dolgoznak, hogy azt a bizonyos ellenszert, még támogatják ugye pluszban az immunrendszerünket, és ezek a molekulák, sejtek milliói az egész immunrendszerünk, ami véd minket, és szorosan összhangban munkálkodnak, hogy a jó sejtjeinket megvédjék. Mind egyet tudunk érteni, hogy az egyéni védekezésre van szükség.

      Mindannyian egyenként kell védekeznünk felelősséggel. Két dologgal, a személyi higiéniával, hogy maszk, kézmosás és távolságtartás. Ezt megtesszük, és ugyanakkor az immunrendszerünk erősítésével. Ha van kérdés, akkor én arra szívesen válaszolok. Nagyon vigyázzunk magunkra!