Élj a béke erejével

A békéről sokat beszélünk, ám tudjuk-e mit jelent valójában?

  • A béke belső egyensúlyi állapot. A béke az az erővonal, amikor nem a külső események határoznak meg bennünket, hanem a belső tudatosság. A cél felé haladás biztonsága.

Mit jelent élni vele?

  • A békés embert nem billenti ki a többiek állapota.
  • A békés ember olyan erőt sugároz, ami a többiekre is pozitív hatással van.
  • A békés ember nem kételkedik az erejében, mert tudja, hogy a béke, teremtő erő.
  • A béke sugárnyalábként öleli körbe a látható világot.
  • A béke ereje, életerő.

Hogyan érhetjük el a béke állapotát?

  • Testi-lelki egyensúly létrehozásával.
  • A Lélekkel való egyensúly megteremtésével.
  • A tudat stabilizálásával, miszerint az élet-úton járni, az életfeladat beteljesítése.
  • Az érzés, amit a béke kelt bennünk, szavakkal meg nem fogalmazható, de átélése olyan örömmel tölt el, ami a földöntúli boldogság érzéséhez hasonlatos.
  • A béke állapota nem függ attól, hogy nehézséget élünk-e meg az út során. A béke állapota annak a biztos tudata, hogy az egység állapotában vagyunk.
  • Önmagunk békéjét elnyerni annyit tesz, hogy amit teszünk, ahogy élünk, az ön-azonos velünk. Tehát a hitelességünkhöz kétség sem férhet.

A béke, mint erőforrás

  • A békében élő embert más lelki és érzelmi állapota nem billenti ki a saját egyensúlyból. Azonban a békés emberből sugárzó erő képes hatni a kibillent személyre.
  • A belső békében élő ember nem a felszínen zajló körülmények alapján dönt. Belső egyensúlya tökéletes iránytűként vezérli. Sosem kapkod, nem hoz elhamarkodott ítéletet, ugyanakkor a „Pató Pál-ság” sem jellemzi. Egyszerűen „csak” napról-napra teszi a dolgát. Kiegyensúlyozott, megfontolt és felelősségteljes. Tisztában van vele, hogy a béke ereje többet jelent, mint néhány szót. A béke az jelenti a számára, hogy saját útját járva sem zavarja meg az erőteret.
  • A béke erejében naponta megmerítkező képes fenntartani önnön egyensúlyát. Érdemes tehát naponta néhány percet eltölteni ebben az erőforrásban. Feltöltekezni, elrévedni, magunkba szívni. A meditációt kedvelők naponta egy kis időt szentelhetnek béke-meditációra. Természetesen az is hasznos, ha csak feszültség mentesen magunk köré „képzeljük” a béke sugarát, és fókuszáltan a minden napunk részeként értékeljük.

A béke ereje az üzleti életben

  • A békés ember az üzleti szférában is megismerszik. Nem aggodalmaskodik a mindennapok menetén, hanem üzleti és élet-terve szerint cselekszi meg az aznapi feladatait. Tisztában van avval, hogy a siker nem a pillanat műve, hanem a szorgalom és kitartás eredménye, a terv kiteljesítése és megvalósítása. A béke a cselekvőképesség erőforrása.

A béke ereje a magánéletben

  • A békés ember a magánéletében is maga a stabilitás. Az érzelmi hullámzások helyett, az érzelmi stabilitás jellemzi. Ereje vonzó a többiek számára, hiszen éppen a hektikusság hiányzik belőle.

A békesség koránt sem érzéketlenség!

  • A béke az egyensúly záloga. A béke koránt sem azt jelenti, hogy az illetőt érzéketlensége óvja meg a kibillenéstől. Sőt, a békés ember higgadtsága, a döntései, az érzelmi stabilitását is jellemzi.

 

Élj békében Önmagaddal!

  • Mindenki követhet el hibákat életében. Ha elfogadjuk, hogy az Élet egy empirikus tudomány, akkor könnyen beláthatjuk, hogy nem lehetünk tökéletesek és szükség sincs arra, hogy tökéletesek legyünk. Az viszont megszívlelendő nézőpont, hogy észrevegyük, tanuljunk a kevéssé sikerült dolgokból és a tökéletlenséget is képesek legyünk szeretettel viselni. Önmagunkkal békében élni a kezdete annak, hogy békét teremtsünk Önmagunkban és Önmagunk körül. A rend és a rendszer teljességében, a béke harmóniájában már sokkal könnyebb elérni a bölcsességet. Ez pedig bár tapasztalatokon is alapul, mégsem csupán kor kérdése. Bölcs ifjaink számos élete bizonyítja ezt.